Petőfi Sándor Művelődési Ház és KÖNYVTÁR Jászfényszaru

Utcaneveink nyomában – Televízió utca

Dr. Farkas Kristóf Vince

Az utca kialakulása 1985-re nyúlik vissza, amikor az Orion gyáregység mögött az akkori elképzelés szerint kialakították a korabeli szóhasználat szerint az Orion lakótelepet. Nevét is az Orion gyár által gyártott termékről a televízióról kapta.
Az első fekete-fehér televíziót 1928-ban alkották meg. 1929-ben pedig Angliában a BBC megkezdte az első kísérleti televízióadást is. A színes televíziózást 1929-ben már ki is dolgozták, de lassú terjedése először Amerikában csak az 1950-es években kezdődött. A hazai televíziózás első próbaadása jócskán lemaradva a világtól csak 1954-ben indult meg és az Orion gyárat bízták meg a televízió készülékek kifejlesztésével. A hivatalos magyar televízió adás politikai okokból 1957. május elsején indult el. Az első színes adásra 1969-ben került sor és 1970-től gyártanak hazánkban színes televízió készülékeket. 1979-ben az Orion 7. számú gyáregysége Jászfényszarun jött létre, ahol többek között fekete-fehér televíziókat is gyártottak 1990-ig.