Utcaneveink nyomában – Orion utca
Az utca története 1985-re nyúlik vissza, amikor az Orion gyáregység mögött az akkor elképzelés szerint kialakították a korabeli szóhasználat szerint az Orion lakótelepet. Nevét is az Orion gyárról kapta.
Az Orion vállalat elődjét 1913-ban alapította Kremeneczky János Magyar Wolframlámpagyár Rt. néven. Kremeneczky 1924-ben indította el az Orion Villamossági Rt-t. A cég meghatározó termékei a rádiók voltak. A cég átvészelte a II. világháborút és az azt követő jóvátételt, valamint az államosítást is. Állami megrendelésre a cég készítette el az első hazai gyártású televíziókészüléket (Orion AT501), ami újra jelentős hazai vállalattá emelte.
1979-ben az Orion 7. számú gyáregysége Jászfényszarun jött létre, ahol többek között fekete-fehér televíziókat és hangszórókat gyártottak 1990-ig. A rendszerváltást követően bár a Jászfényszarun található gyáregységtől megváltak és az Oriont is privatizálták, de a márka továbbra is létezik és számos elektronikai terméket gyárt. A cég neve az égbolt egyik ismert csillagképéről került elnevezésre. A görög mitológia szerint Orion Poszeidónnak a tenger isten fia volt, aki Atlasz hét leányát üldözte szerelmével, de azok inkább csillagokká váltak. Ezt követően Artemisz a vadászat istennője iránt lobant szerelemre, de ő lelőtte Oriont és később az istenek helyezték őt csillagok formájában az égboltra. A csillagkép népi elnevezése: Kaszás.