Jászfényszarusi templom parókia és római katolikus iskola képeslapon 1920-as évek
Az osztott képeslapon a Parókia és házanépe, valamint a katolikus iskola látható. A bélyegző szerint a lap 1924 novemberében került feladásra Jászfényszaruról Szurdokpüspökibe. Kedves barátnők közötti diskurzus sorait olvashatjuk, tipikus női témákban.
A lap a Fogyasztási Szövetkezet kiadása, valószínűleg késő 1910-es évek vagy 1920-as évek elején készülhetett.
Az iskola állapotból ítélve lehet 1910-es évek, hiszen a fotón egy új épület látható.
A felső fotón a régi plébánia épülete látható a plébános atyával és a személyzettel. Sajnos pontosan nem tudjuk kik vannak a képen, nagyítással sem derül ki, hiszen nagyon aprók az alakok.
A lapot köszönjük Szircsák Róbertnek, aki rendelkezésünkre bocsájtotta és Farkasné Tanczikó Henriettának, aki gyűjtötte.