Petőfi Sándor Művelődési Ház és KÖNYVTÁR Jászfényszaru

A jászfényszarui templom rövid története

Dr. Farkas Kristóf Vince

Városunk legjelentősebb műemléke nagyságával és régiségével a római katolikus templom. A templom falába beépített emléktábla és más forrás szerint is a templom 1702-ben épült fel. Templomunk stílusa viszont meglehetősen szokatlan, hiszen belül a barokk stílus jegyei is felismerhetőek, de főként kívülről a támpillérek miatt az épület jóval régebbinek tűnik. Ugyanis a reneszánsz és barokk stílus átmenetei időszakában Magyarországon is megjelent egy gótikust stíluselemeket is használó archaizáló stílus: a gótizáló manierizmus. Ennek egy nagyon kései példája a mi templomunk a támpillérekkel, az alaprajzzal és a szentély keresztboltozatot imitáló boltozatával. A hajó nyugati végében található a kórus, melyet 1786-ban bővítettek. Az 1745-ös redemptio okozta nagyarányú betelepedésnek és népességszaporulatnak köszönhetően hamar szükségessé vált a templom bővítése. A költségeket a kegyúri jogot viselő, vagyonosodó község állta. 1759-ben mellékhajóval bővítették a templomot. A nép számára emeletes kórust építettek a főhajó déli oldalához. 1759-ben megvalósult belső átépítés után ötre bővült az oltárok száma. A hajó nyugati végéhez négyszintes, saroktámpilléres barokk stílusú torony csatlakozik. A saroktámpilléreken 1913 óta Szent István és Szent László király szobra áll. A torony harmadik szintjének nyugati ablakfülkéjében Szűz Mária barokk stílusú szobra látható. A torony tetejére 1768-ban barokkos ívű fazsindellyel fedett szép toronysisakot ácsoltak. A torony nagy része ma is áll, azonban az 1912. augusztus 3-án bekövetkezett két villámcsapás után a faszerkezetű toronysisak teljesen leégett. A torony újjáépítését Ring Gyula hatvani építész nyomán, 1913-ban már be is fejeződött. A torony az építések után új neobarokk stílusú szélesebb és díszesebb íves órapárkányt kapott. A toronysisakot a tűzzel szemben ellenállóbb vörösréz lemezből fedték be. A templombelső falain és a szentély boltozatán ma is látható freskókat 1961-ben készítették a Budapesti Művészeti Akadémia tanulói, amelyek Jézus Krisztus életéből vett jeleneteket ábrázolnak.A legutóbbi külső és belső felújítások 1997. és 1999. között zajlottak le.