Petőfi Sándor Művelődési Ház és KÖNYVTÁR Jászfényszaru

Házirend

Az intézmény látogatóinak jogai és kötelességei a következők

Jogok:

  • Az intézmény nyitva tartási idejében – zártkörű rendezvény kivételével – a látogatók joga, hogy az intézmény szolgáltatásait azok külön kialakított rendje szerint igénybe vehetik.
  • A látogató joga az adott program, rendezvény közönség részére használt helyiségeinek és berendezési tárgyainak rendeltetésszerű használata.
  • Belépődíjas és zártkörű rendezvény esetén a belépő megfizetésével illetve a zártkörű rendezvény szervezőjének engedélyével jogosult az intézménybe belépni és az adott program szolgáltatását igénybe venni.

Kötelességek:

  • Az intézményben csak a közösségi és társas élet szabályainak megfelelő kulturált öltözékben, tiszta ruhában lehet tartózkodni.
  • A látogató köteles az intézmény berendezéseit, felszerelését rendeltetésszerűen használni, óvni.  Az intézmény épületében és az azt körülvevő területen bárminemű kár okozása esetén azt 8 napon belül megfizetni köteles.
  • Az intézmény egész területén tilos a dohányzás és a nyílt láng használata.
  • A látogató köteles úgy viselkedni, hogy magatartásával ne zavarja az intézmény foglalkozásait, közösségeit, rendezvényeit.
  • 14 éven aluliak az intézményt az iskola házirendjének megfelelően látogathatják. A foglalkoztató termekben gyermekek csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodhatnak.
  • Az intézményben bármilyen szerencsejáték tilos.
  • Ittas és tudatmódosító szerek hatása alatt álló egyének az intézményt nem látogathatják, és felszólítására kötelesek elhagyni az épületet.
  • A hulladékot, szemetet az e célra kihelyezetett tárolókban kell elhelyezni. A mosdókat csak rendeltetésük szerint lehet használni.
  • Minden látogató köteles értesíteni az intézmény munkatársát, ha bármilyen rendellenességet, vagy zavaró magatartást tapasztal.
  • A látogatók kötelesek az intézmény munkatársának az intézmény szabályszerű használatára vonatkozó kérését, iránymutatását, figyelmeztetését, felhívását teljesíteni.
  • Amennyiben a látogató a házirendet nem tartja be, az intézmény munkatársa az épületből kiutasíthatja, nagyobb vétség esetén az intézményből meghatározott időre kitilthatja, rendőrségi vagy gyermekvédelmi intézkedést kezdeményezhet. 
  • A látogató tudomásul veszi, hogy az intézményben megfigyelő kamerarendszer működik, melynek adatait az intézmény felhasználja.
  • A látogató értékeiért felelősséget nem vállalunk!
  • A házirend betartása minden látogató kötelessége.

A házirend az intézmény kollektívája egyetértésével készült.

Jászfényszaru, 2016. február 4.

Bordásné Kovács Katalin
igazgató