Jászfényszaruról dióhéjban
Jászfényszaru határa, mint a legtöbb alföldi település már az őskortól lakott, hiszen a régészeti kutatásokból tudható, hogy az újkőkor emberét követően a kelták, szarmaták, az avarok, és a honfoglaló magyarok is megtelepedtek itt. Az Árpád korban pedig több falu is fennállt a település határában. Városunk területén is végigfut, a Csörsz árkával közel egykorú, attól délre elhelyezkedő árok a Kisárok, melynek felépítése a rómaiakhoz és a szarmatákhoz kötődik (felépülte a legújabb kutatások szerint 332-334 között történt), mely a Duna mellől indulva Dunakeszitől délre Mogyoród, Vácszentlászló mellett Jászfényszarun és Jásziványon keresztül Kiskörénél ér véget a Tisza partján. A Tatárjárás után a lakatlanná vált területre a XIV. század elején a saját önálló nyelvvel bíró Kaukázus tájáról érkezett jászok egy kis csoportja telepedett meg, akik katonáskodásuk fejében kiváltságokat nyertek a magyar királyoktól, ez erős öntudatot adott a Jászság népének.
Városunk neve természeti adottságaiból keletkezett beszélő név. Hiszen a középkori településünk a templom körüli kiemelkedő homokdombra települt, mely a Zagyva folyó áradásaitól védett volt. Az 1433-ból származó első írásos említés Fewenzarw alakban maradt fenn. A fewen fövenyt azaz homokot jelent, a zarw azaz szarv, vagy szaru pedig szarv alakú homokdombot jelent. A névről több érdekes magyarázat is fennmaradt. Az egyik szerint eredetileg Fényszarut Homokszállásnak nevezték. A tudálékos magyarázat szerint pedig Lehel vezér kürtjét a település határában találták meg, s minthogy az fényes szaruból készült a települést „Fényszarunak” nevezték el. A „Jász” előtagot pedig az itt élő jász népről kapta.
Azonban a tudomány mai állása szerint a Jászberényben őrzött „Lehel kürt” -azaz a Jászkürt a XII-XIII. században készülhetett, és valószínűleg a jászok egy előkelő vezetőjének tulajdona lehetett.
A források a település nevét később Félszaru, Fövenyszaru néven emlegetik.
Településünket a fennmaradt oklevelek szerint 1459-től önálló jász székként említik, így hát biztosan állítható, hogy Fényszaru ekkoriban már a Jászság egyik jelentős települése volt. A középkori virágzásnak 1526 után a fokozódó török támadás vetett végett, hiszen a támadások miatt a település 1557-ben elpusztult, a lakosság egy része a Zagyva és a Galga kiterjedt mocsaraiban húzódott meg, más része a Felvidékre (például Fülekre) menekült. A török kor alatt a községet gyakran pusztította a katonaság, ezért a végleges letelepedésre csak 1632 körül került sor, amikor is az egykori jász lakosság leszármazottai, nagyszámú új jövevénnyel kiegészülve birtokukba vették a pusztává vált Fényszarut. A török uralomtól való végleges megszabadulás pedig 1686-ban történt meg. Ám a szabadság nem tartott sokáig a Jászság számára, hiszen 1702-ben I. Lipót zálogba adta a Jászkunságot a Német Lovagrendnek, így kiváltságaikat elveszítették, jobbágysorba süllyedtek. 1703-ban a zászlót bontó szabadságharcban II. Rákóczi Ferenc táborába álltak, mivel a fejedelem elismerte korábbi kiváltságjogaikat. A szabadságharc leverése után 1711-től újra a Német Lovagrend, majd később a pesti Invalidusok a Jászság urai, bár a kiváltságos tudat eleven élt a jász emberekben. Ennek köszönhető, hogy 1745-ben hatalmas anyagi áldozatok árán sikerült megváltani Mária Teréziától a hőn áhított kiváltságokat. Ezt nevezzük redemptiónak azaz önmegváltásnak. A redemptiókor számos gazdag nem jász származású jobbágy váltott földet Jászfényszarun. 1745 után a föld községi elosztású tulajdonban volt, a családok között a megváltás arányában osztották fel használatra. A szabad paraszti létnek köszönhetően komoly gazdasági fejlődés indult meg a Jászságban. Fényszarun is boltokat nyitottak a görög kereskedők, sor került a település rendezésére, nőtt az iparral foglalkozó mesteremberek száma, fejlődött az iskolai oktatás. 1831-ben a település Ferenc királytól mezővárosi rangot kapott, heti vásártartási joggal. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban 94 fényszarui szolgálta katonaként a Hazát. A tavaszi hadjárat hatvani csatájában (1849. április 2.) Aulich Lajos serege innen vonult föl és aratott döntő győzelmet a császári csapatokkal szemben. 1871-ben a magyarországi helységeket város, nagyközség, kisközség kategóriába sorolták be, s minthogy Jászfényszaru nem tudta teljesíteni a városi ranghoz tartozó adót, a Tanács kérte a település visszaminősítését nagyközséggé. Ezt 1872. november 7-én a belügyminiszter engedélyezte. Az 1876-os országos közigazgatási átszervezés következtében pedig véglegesen megszűntek a jász kiváltságok, a jász föld beolvasztásra került az újonnan létrehozott Jász-Nagykun-Szolnok megyébe.