Utcaneveink nyomában - Erkel Ferenc utca

Az utca az 1957-es osztással jött létre és Marx Károlyról (1818–1883) a marxizmus névadójáról és a kommunista gondolkodás egyik kiötlőjéről nevezték el. Mai nevét 2013-ban kapta. Erkel Ferenc (1810–1893) zeneszerző Gyulán született és a család tagjai már több generáció óta zenéléssel foglalkoztak. Erkel Ferenc már gyermekkora óta zenei tanulmányokat folytatott és zenei tehetsége is már ekkor megmutatkozott. Első operája a Bátori Mária 1840-ben jelent meg. A szövegkönyvet Dugonics András színdarabja után Egressy Béni írta. 1843-ban jelent meg Egressy szövegkönyvével és Erkel zenéjével a Hunyadi László című opera, ami nagy sikert aratott. 1844-ben Erkel Ferenc nyerte meg Kölcsey Ferenc Himnusz című művének megzenésítésére kiírt pályázatot. 1853-ban létrejött bécsi mintára a Filharmóniai Társaság, aminek Erkel lett az első elnök-karnagya. 1861-ben mutatták be a Bánk bán című operáját, melynek szövegkönyvét szintén Egressy Béni írta. A mű hatalmas sikert aratott és még ma is népszerű. Ezt jelzi, hogy 2002-ben az operából film is készült. Erkel nevéhez több opera is fűződik (Sarolta (1862), Dózsa György (1867), István király (1885)). Utolsó hangversenyét Erkel 1890-ben 80 éves korában adta. Gyermekei tovább folytatták a család zenei hagyományát. Erkel Ferenc nevét több közintézmény is őrzi. Születésének 200. évfordulójára a Magyar Nemzeti Bank arany emlékérmet adott ki. Életéről 1952-ben film is készült.
(Megtekinthető itt: https://videa.hu/videok/film-animacio/erkel.avi-XpZjjTanlNRIY9UD)

kép forrása: https://www.gyulaihirlap.hu/125900-erkel-ferenc-szobrat-avatjak-fel-a-gy...

Képek: