Jászfényszaru címerének története - A török kor -

Városunk ma is használt címerének elemei bizonyítottan több mint 300 éves múltra visszavezethetőek. Azt viszont, hogy pontosan mikor készültek el az első ábrázolások, a források hiányában nem jelenthető ki pontosan. Ugyanis kezdetben a legtöbb település nem rendelkezett valódi címerrel, hanem csak felirattal ellátott pecsétnyomóval, amin a település saját jelképei is szerepeltek. A pecsétnyomóknak a korban meghatározó szerepük volt, hiszen ezzel hitelesítették az egyes iratokat és az aláírásnál is többre tartották.
Jászfényszaru első ismert pecsétje a török uralom alatti újranépesedését követő időből való, hiszen egy 1669-es dokumentumon maradt fenn. Úgy tűnik, hogy a pecsétnyomó is ebben az időben készülhetett. A jelképes hármas földhalom tetején, érdekes módon -feltételezhetően a pecsétet készítő hibájából- nem kettőskereszt, hanem úgynevezett latin kereszt áll, két oldalán pedig egy-egy elhajló hosszú levelű virágszállal. Városunk címere tehát a középkortól elterjedt és a koraújkorban is használt magyar címert követi, kiegészítve a két elhajló virágszállal. Ez az érdekes körülmény utalhat arra is, hogy Jászfényszaru jelképeit egy 17. században uralkodó magyar királytól kapta. Az első ismert pecsét felirata magyar nyelvű, de meglehetősen régies és hibás szövegű.
Felirata:
FESARV: POCZETY•
Ezt egykor így ejthették: Fészaru pocseti. Mai helyesírás szerint pedig így írnánk: Fényszaru pecsétje.
Maga a pecsét képe is meglehetősen elnagyolt. A pecsétnyomó egykor két kivitelben készült. A korai időszak dokumentumairól ismert szárazpecsét, míg később inkább a viaszpecsét változatot használták. Ez utóbbit még 1787-ben is használták, később azonban az ősi pecsétnyomó helyett már más típusúak készültek.
Mindössze egy évvel később -a török uralom idején- 1670-ben a település új pecsétnyomókat készítetett. Ezek a pecsétnyomók viszont az előző cikkben bemutatott viaszpecsétlővel szemben meglehetősen igényes kivitelűek és sokkal pontosabb rajzolatúak. Rajta Jászfényszaru ma is használt címermotívumai látszódnak. A hármashalomból kettőskereszt nől ki, aminek a két oldalán egy-egy levéllel rendelkező öt sziromból álló stilizált virágszál látszik. A szárak és a kereszt között pedig sugarakként vonalak tűnnek elő. A kereszt szárai mellett egy-egy kis pont is megfigyelhető, feltehetően díszítésként alkalmazva. A bélyegző felirata latin nyelvű:
SIGILUM FESARVEN• 1670
A szöveg rövidítve van, hiszen teljesen így lehet feloldani: Sigillum Fesaruensis 1670. Magyarul: fészarui (ma úgy mondjuk: fényszarui) pecsét. 1670. Tehát megállapítható, hogy Jászfényszaru nevét -az előző pecséttel együtt- régiesen Fészarunak írták és feltehetően így is ejtették. Ekkor, megegyező felirattal a település ugyanazzal a mesterrel szárazbélyegzőt is készítetett, melyhez hasonlót elsősorban az ügyvédek ma is használnak. Ez a pecsét csak apró dolgokban tér el az előbbitől. Így például a virág, szirmok helyett pöttyökkel (3-4) van jelezve, a virágszálak és a kereszt közötti vonalak pedig hiányoznak.
Szintén 1670-ben a település egy nagypecsétet is készítetett, de feltehetően egy másik mesterrel, hiszen a pecsét képe eltérő és mélysége is kisebb. A települési motívumok itt is azonosak, de az ábrázolásuk eltérő. A kettőskereszt felső szárán egy X díszítés is látható, míg a kereszt szélei lekerekítettek és egy-egy sávval díszítettek. Ennek a viaszpecsétnek a másik érdekessége, hogy a kereszt két oldalán látható virágszálak túlméretezettek: száraik vastagok és telt bimbóban végződnek. A virágszálak belső oldalán pedig a kereszt irányában négy-négy hullámvonal is megfigyelhető.
A viaszpecsét felirata:
○ SIGIL POSSES • IAZYGAL FEEИSZARU 1670
A latin rövidítés így oldható fel: Sigillum possessionis Iazygalis Feenszaru 1670. Magyarul: Jász Fénszaru település pecsétje 1670. A viaszpecsét feliratának érdekessége a fordított N betű, ami a korabeli pecsétmetsző hibájának tudható be és meglehetősen gyakori eset volt. Fontos kiemelni, hogy -ismereteim szerint- a település nevében itt szerepel elsőként a jász előtag. Ezt a pecsétet úgy tűnik csak ritkán használhatták és feltehetően ismeretlen ok miatt idővel ki is vonták.

Dr. Farkas Kristóf Vince

Képek: