Utcaneveink nyomában - Rózsa tér

A teresedés már az 1791-es térképen is jól megfigyelhető. A névtelen tér 1947-ben Rózsa Ferenc (1906‒1942) kommunista újságíróról lett elnevezve. Mai nevét 1992-ben nyerte. A 18. század második felében Szalmás János itt kőkeresztet emeltetett, amit 1811-ben Ézsiás István (1761‒1818) aranyoztatott és kifestetett, de az 1960-as években ismeretlen okokból elbontották. 2001-ben a kereszt helyére Kurucz Sándor asztalos és Szilágyi Dezső fafaragó, népi iparművész új fakeresztet készített.
A rózsa virág (latinul: rosa) a mérsékelt égövre jellemző kedvelt növény. A tudósok mintegy kétszáz változatát ismerik és mivel könnyen keresztezhető, ezért számos színváltozata is ismert. A rózsa szép virágzata és kellemes illata miatt igen közkedvelt növény, mind a közterületeken és a kertekben is. A vágott rózsa pedig a vásárlók egyik kedvence, hiszen a vörös rózsa például a szerelem egyik jelképének is számít.

Képek: