A redemptio kihirdetésének népünnepélye 1745-ben

A jász és kun kiváltságok visszaállítását 1745. május 6-án írta alá Mária Terézia királynő
Bécsben. A Jászkun kerületben ünnepélyes kihirdetésére csak július 12-én került sor,
Jászberényben. Az esemény fontossága miatt kétnapos ünnepélyt rendeztek.
Július 11-én erdődi gróf Pálffy János nádor helyett gyaraki gróf Grassalkovich Antal, mint a
nádor biztosa érkezett meg több Heves és Pest vármegyei tisztségviselővel együtt a Jászkun
kerületbe. A kerületek legnyugatibb pontján Jászfényszaru határában várták az összegyűlt
bandériumok és feltehetően a kerületek főbb tisztviselői, ahol rövid beszéddel fogadták az
előkelő vendégeket. Ezt követően a menetet Almásy Ignác a későbbi jászkun alkapitány vezette be
Jászfényszaru községébe, ahol a vendégeket reggelivel fogadták. A bandériumok vezetése
mellett érkeztek meg Jászberénybe, ahol a város tisztségviselői és tehetősebb polgárai
fogadták a vendégeket. Az ünnepélyességet a mozsárlövések hangja emelte.

Képek: