Utcaneveink nyomában - Kozma út

A terület régi népi neve Kertalja volt. A 20. század elején már néhány tanya is volt a későbbi utcában. A területet a gazdák adogatták el és az utca az 1930-as évek körül kezdett kialakulni, de ekkor az északi oldal még nagyon foghíjas volt, a déli pedig még ritkább. 1963-ban nevezték el Vörös Hadsereg útnak. A Vörös Hadsereg a Szovjetunió fegyveres hadseregének a neve volt, ami a II. világháború alatt megszállta Magyarországot és számtalan erőszakos cselekményt követett el a lakosság ellen. A hadsereget 1946-ban Szovjet Hadseregnek nevezték át. Mai szép nevét 1992-ben kapta. Az elnevezés azért is szerencsés, mert az az út vezet a Kozma-part területe felé, ahol feltehetően a 12. század végén III. Béla király (1172‒1196) uralkodásának idején felépült a Szent Kozma és Damján tiszteletére felszentelt templom, ami a település névadója is lett. Bár az 1241‒42-es Tatárjárás idején a falu elpusztult, a hely neve napjainkig fennmaradt. 1996-97-ben a templomot Jászfényszaru város támogatásával a FÉBE szervezésében dr. Selmeczi László régész részben feltárta.
Kozma és Damján ázsiai származású testvér pár volt. Syria római provinciában telepedtek le, ahol mint hívő keresztények gyakorolták orvosi hívatásukat. Gyógyító munkájukat ingyen végezték, és munkájukat látva sokakat keresztény hitre is térítettek. A Diocletianus császár féle keresztényüldözés során Cirro városában Kr.u. 303-ban haltak vértanúhalált. Szent Kozmát és Damjánt az orvosok és betegek védőszentjeiként tiszteljük. Ünnepnapjuk szeptember 26. Kultuszuk különösen a keleti egyházban terjedt el. Ábrázolásukon nagyon gyakran orvosi eszközöket tartanak a kezükben. A két szent orvos képe a Szent Korona alsó abroncsán is megjelenik. Magyarországon az Árpád-korban jelentősebb kultuszuk volt, amit a tiszteletükre emelt templomok is alátámasztanak.

Képek: