TÁMOP 3.2.4.A-11/1-2012-0068 A jövőben olvasunk? A jövőnek olvasunk! Az olvasóvá nevelés, az olvasáskultúra fejlesztésének hagyományos és új útjai

Lassan a végéhez közeledik a könyvtári pályázatunk megvalósítási ideje. Így összegezzük, mit kaptunk a pályázattól, mit adhattunk a pályázat segítségével, mivel gazdagodtunk, milyen tanulságokat tudunk levonni. 2 dolog miatt vállalkozott a könyvtár a pályázat megírására, szerettünk volna új bútorokat, új közösségi teret, legalábbis külsőségeiben illetve a továbbképzés lehetősége volt a másik vonzerő.Ezen kívül még számos színes és lélekemelő program valósult meg. Rengeteg tartalmas ismeretség kötődött, régi barátságok erősödtek meg. Igyekeztünk megvalósítható, életszerű dolgokat tervezni, olyanokat, melyek régi vágyaink ( pl. olvasótábor), kerestünk partnereket, akiknek szintén voltak remek ötleteik, innovatív gondolataik.

Az alábbiak valósultak meg:

-együttműködés az Idősek Napközi Otthonával, ahol 16 hónapon keresztül heti két program keretében (filmvetítés, kézműves foglalkozás, olvasás-kihelyezett könyvtári polc segítségével, társasjáték klub) idősek tartalmas szabadidős elfoglaltságainak megvalósítását finanszírozta a pályázat

-fiókkönyvtár a Keleti városrész közösségi házában, heti 1 alkalommal kölcsönzési lehetőség a könyvtár kihelyezett könyveiből, valamint mentálhigiénés beszélgetések havi egy alkalommal

- előzetes szükséglet felmérés, célcsoport elemzés (interjúzás és kérdőívezés segítségével)

- új bútorok a kölcsönzői térben(kölcsönzői pult, kanapé, gyereksarok) és az olvasóteremben (számítógépes asztalok és helytörténeti sarok)

- könyvtári honlap, szoftver fejlesztés

-olvasótábor Az emlékek őre című könyv feldolgozása 12-15 éves korú gyerekekkel, közös kirándulás

-alkotótábor Legyen tiéd a könyv! címmel, ex libris készítése felnőttekkel

-Író-olvasó találkozók: Lackfi János, Fábián Janka, Fáy Dániel

-felolvasó estek

-Szakmai előadások: Skrabski Fruzsina(újságíró-dokumentumfiles), Szvetelszky Zsuzsanna(szociológus), Andrek Andrea (pszichológus), Tegzes Tünde(biblioterapeuta)

-A magyar népmese hete, mely alatt óvodásokat és alsó tagozatos gyerekeket vártunk diafilmvetítéssel, kézműveskedéssel a Gyerekjóléti Szolgálat bevonásával

-Születés hete programsorozat a Védőnői Szolgálattal együtt, melynek során szakmai előadás, felolvasóest szerveztünk

-Szakmai továbbképzés 2x2 alkalommal  -Felkészülés a korszerű használóképzésre 60 órás tanfolyam

                                                                  -Interaktív portálok üzemeltetése könyvtári környezetben 60 órás tanfolyam

                                                                  -Felkészülés a különböző felhasználói célcsoportok olvasásfejlesztésére 60 órás tanfolyam

                                                                  -Konnektivizmus - hálózati tudásépítés a könyvtárosok gyakorlatában 60 órás tanfolyam

-lamináló gép, fülhallgatók, laptop, e-book olvasó vásárlása