Faragó Annamária író-olvasó találkozó

Faragó Annamária jászfényszarui születésű dokumentumfilmes a március 15-e alkalmából rendezett ünnepi műsor keretében könyvbemutatót és előadást tartott 2014. március 14-én a Városháza dísztermében. A Háború és lélek című regény szerzőjét, Faragó Annamáriát Győriné dr. Czeglédi Márta polgármesterasszony és Bordásné Kovács Katalin, a művelődési ház és könyvtár igazgatója méltatta és mutatta be.

A közönségtalálkozó első részében Pelsőczy László színművész olvasott fel részleteket a könyvből. A felolvasás plasztikussá, élővé tette a könyvet, kedvet csinálva az elolvasásához. Ezután a regény bemutatása következett, valamint a keletkezési körülményeiről hallhattunk pár gondolatot. Majd az ősnyelvről tartott előadással folytatódott a program, az írónő megosztotta gondolatait a közönséggel az ősnyelvről, és a székely-magyar rovásírás hagyományairól, szépségeiről, fontosságáról is beszélt. Az előadással egy személyes küldetést öntött szavakba, mely a magyar nyelv szépségét, értékét hívatott megismertetni a magyarsággal.

Az est végén lehetőség volt könyvvásárlásra és dedikáltatásra is.

A fotókat Menyhárt Éva készítette.