Utcaneveink nyomában - Bocskai István tér

A tér létrejötte az 1965-ös házhelyosztáshoz kapcsolódik. Ekkor Kun Béláról nevezték el a teret. Kun Béla (1886–1938) kommunista politikus volt az 1919-es Tanácsköztársaság hírhedt vezetője. Rendszere bukása után később a Szovjetunióban töltött be tisztségeket, de végzete utolérte, hiszen Sztálin 1938-as tisztogatása során kivégezték. 1992-ben Bocskai Istvánról nevezték el a teret. Bocskai István (1557–1606) Bihar megyei nemesi család sarja volt. Ifjú korában Bécsben volt apród, majd pedig 1576-ban végleg Erdélyben telepedett le és jelentős politikai szerepet játszott a fejedelemség életében. Bocskai István nevéhez fűződik a hajdúk (korabeli vándorló magyar katonáskodó pásztor csapatok) letelepítése a mai Hajdúság területére, melynek során ők is hasonló kiváltságokat kaptak, mint a kunok és a jászok. Bocskai nevéhez fűződik az 1604-től 1606-ig tartó sikeres szabadságharc is, melynek eredményeként sikerült hosszú időre biztosítani a magyar rendi jogokat a vallásszabadsággal együtt. A szabadságharc folyományaként 1605-ben Bocskai Istvánt Magyarország és Erdély fejedelmévé választották meg, de uralkodása 1606-os halála miatt igen rövid volt. Ismert egy modern helyi elnevezése is a térnek, hiszen a közterületet sokan csak az itt álló hidroglóbusz miatt csak Víztoronynak emlegetik (Példa: hová menjek? Gyere a víztoronyhoz.)

kép forrása:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bocskai_Istv%C3%A1n#/media/F%C3%A1jl:4k_re...

Képek: