Utcaneveink nyomában - Ady Endre út

Ez az út minden bizonnyal Jászfényszaru egyik legrégebbi útja. Már az 1731-es Mikoviny térképen is megtalálható. 1854-ben az út neve a Templomtól a Lehel út térségéig Öreg utca volt. A mai Lehel úttól az Alsótemető irányába pedig Szentgyörgyi útnak nevezték. Az Öreg utca elnevezés egyértelműen a településrész régiségére utalt. A Szentgyörgyi út pedig Jászfelsőszentgyörgyre, hiszen a régi út a településre itt vezetett. Az út népi neve Templomsor, hiszen egyenesen vezet a római katolikus templomig. Az 1920-as évektől újra elnevezték az utat. A templomtól a Lehel útig Apponyi Albertről, míg tovább Árpád vezérről. Apponyi Albert (1846–1933) a korszak kiemelkedő államférfija, Jászberény országgyűlési képviselője, jobboldali politikus és nem utolsó sorban Jászfényszaru díszpolgára is volt. Az 1920-as párizsi békekonferencián a magyar fél szónoka volt. Az utcaneveket 1947-ben Apponyi miatt politikai okból lecserélték és az utat Ady Endréről nevezték el. Ady Endre (született: Érmindszent, 1877; meghalt: Budapest, 1919) a XX. századi magyar irodalom egyik legkitűnőbb költője, de újságíróként is maradandót alkotott. Versei ma is megdöbbentőek és időszerűek. Kora egyik jelentős ellenzéki személyisége volt, aki igyekezett felhívni a közvélemény figyelmét az ország problémáira is. Költészetének egyes vonulatai miatt a II. világháború után igyekeztek baloldali költőnek beállítani, ezért aztán jelentős kultuszt alakítottak ki köré. Ennek tudható be a közterület elnevezés is. Fontos azonban megjegyezni, hogy Ady Endre számos istenes verset is írt, ezért nem lehet egyetlen oldalnak sem kisajátítania. Érmindszenti szülőháza, ma a költő életét bemutató múzeum. Szülőfaluja ma Románia része és a település nevét is átnevezték, hiszen ma így hívják: Ady Endre.

Képek: