Iskolai olvasási kihívás

Közös könyves kihívást hirdetett a gyerekeknek a városi és az iskolai könyvtár
2 kategóriában hírdetett a 2 intézmény 3 fordulós olvasási versenyt.
Az Országos Könyvtári Napok keretében tavaly október elején elindítottuk a gyerekek számára is az olvasási kihívást. Célunk ezúttal is az olvasás és könyvszeretet jutalmazása, támogatása volt. Örömünk még nagyobb lett, mikor a jászfényszarusi iskolásokhoz csatlakoztak a pusztamonostoriak is. Sőt 2 fő jászberényi iskolásunk is volt. Ezúton is köszönjük Tóthné Klippán Hedvig és Gyenesné Cserháti Katalin tanítónők lelkes segítségét!
A feladatlapok az egyes kötetek elolvasása után önállóan, otthon kerültek kitöltésre, bármilyen segédeszköz bevethető volt.
Az első fordulóban Eric Kastner Emil és a detektívek valamint J. K. Rowling Harry Potter és a bölcsek köve könyv volt a feladat. Mindkét kötet izgalmas, rejtélyes, gyerekekről szól gyerekeknek.
Erre a fordulóra neveztek be a legtöbbet és az Emil és a detektívek ifjúsági regény volt a legtöbbek által elolvasott kötet.
A második fordulóban a karácsonyi szünetre és a félévi bizonyítványra tekintettel kreatív feladatokat adtunk illetve szabadon választott olvasmányt ajánlottunk a gyerekeknek. A Már tudok olvasni, Már én olvasok illetve a Szeretek olvasni! sorozatok kötetei közül választhattak a kicsik, a nagyok feladata Lois Lowry Az emlékek őre kötete volt. Utóbbi egy sokdimenziós, mélyen elgondolkodtató olvasmány.
Utolsó fordulóban a kicsik ( és régvolt kisgyerekek) egyik nagy kedvence került elő: Csukás István. A Pom Pom sorozat köteteiből választottunk ki 4-et, kettesével párosítva azokat. Sue Townsend A 13 és 3/4 éves Adrian Mole naplója pedig az érettebb korosztály feladata volt, tipikus kamaszkori problémákkal és sok-sok humorral. Most a nagyobbakon volt a sor a kreatív feladatokban, verset kellett alkotni.
Jószokásunkat megtartva az idei versenyt is ünnepséggel zártuk. Mindenkit jutalmaztunk, aki mindhárom fordulót teljesítette illetve valami miatt kiemelkedett a feladatmegoldásaival, könyvjutalomban részesült. A tábla csokoládé és a tortaszelet szörppel pedig mindenkinek járt.
A verseny fődíja egy speciális könyvtári születésnap, mely Harry Potter tematikájú. Ezt Kátai Zita nyerte meg. Ezúton is gratulálunk neki!
46 gyerek nevezett be és teljesítette részben és egészben a feladatokat és olvasott el legalább 4 könyvet személyenként, ez szép és nagy teljesítmény. Hatalmas köszönettel és örömmel konstatáltuk ezt a verseny zárásakor, a javítás előtt. De nemcsak olvastak, hanem rajzoltak és verseltek is a versenyzők. Hihetetlen ötletes munkákkal talákozhattunk például az Alkoss egy új képzeletbeli lényt, aki a Pom Pom mesék hőse lehetne! feladatot javítva. Ezeket az alkotásokat a könyvtár facebook oldalán és a honlapján meg lehet tekinteni.
A részvevők név szerint: Elek Borka, Knoll Elizabet, Szerencsés Zsombor, Banka Eszter, Ludányi Laura, Kátai Zita, Forró Áron Attila, Elek Ádám, Mészáros Kata, Vágner Keve, Tóth Roland, Veres Viola, Kókai Zsófia, Elek Bence, Balázs Bereniké, Pernyész Patrik Botond, Laczkó Levente, Bakos Bernadett Anna, Kardos János, Tóth Anna, Rohoska Máté, Berényi Bianka, Kiss Gergő, Rácz Ádám, Zámbó Ramóna, Bója-Kovács Kincső, Kui Lili Leona, Vad Nándor, Mészáros Réka, Mészáros Hanna, Tanczikó Hanna Zsuzsanna, Radics Melitta Ivett, Kotlár Mátyás Levente, Menyhárt Tibor, Nagy Bálint Attila, Tanczikó Bence Levente, Tóth Dorottya, Balázs Zille Lelle, Török Szonja, Balázs Emese Zselyke, Dombai Áron, Bakó Gergő, Farmosi Jázmin, Klippán Kata, Berze Rozi, Bató Anna.
Osztályszinten legtöbb tanuló Lajkóné Tanczikó Tünde osztályából vett részt, köszönjük a támogatást!
Természetesen különösen nagy köszönet és hála jár kolléganőnknek, Sugár Judit iskolai könyvtárosnak, aki rendszerszinten összefogta és bíztatta a gyerekeket a részvételre, folytatásra, olvasásra.
Az új tanévben is lesz lehetőség könyves versenyen részt venni, de most minden kedves diáknak tartalmas, örömökkel és szabadsággal teli szünidőt kívánunk!

Csatolmányok: