Jászfényszaru címere 1845-1846

1845-ig Jászfényszaru nem rendelkezett valódi címerrel, hanem csak felirattal ellátott pecsétnyomókkal, amin a település - nagy múltra visszamenő - jelképei: a hármashalom a kettőskereszttel és a két oldalról elhajló virágszálai szerepeltek.
Arra viszont, hogy miért pont 1845-ben lett saját címere Jászfényszarunak egy látszólag kitérő magyarázatra van szükség. 1845-ben került sor a jászkun redemptio azaz önmegváltás száz éves évfordulójára. A Jászkun kerület vezetése elhatározta, hogy Jászberényben méltó módon megemlékezik a jeles évfordulóról. A három napos ünnepség soha nem látott külsőségek mellett került megrendezésre, amit az is jelez, hogy ezeket a napokat az ország második számú vezetője, József nádor is Jászberényben töltötte.
1845. május 19-én hétfő este Jászberény központját lámpákkal világították ki, ami a régi korban lenyűgöző különlegességnek számított. A városháza emeletén helyezték el Mária Terézia arcképét, valamint Magyarország, a Habsburg család, a Jászság és minden jász település címerét is külön-külön. Az egyes színes képek alatt rövid verseket írtak. Szerencsére a jól sikerült ünnepség után egy díszes nyomtatványban kiadták a díszítések rajzait. Innen ismerjük Jászfényszaru város első címerének ábrázolását és a város jelképeiről szóló régies nyelvezetű versét is.
FÉNYSZARU
Halmaimon virulo
Áldás közt drága Királyom
Véred’ véremmel
Védni tanita hitem
Megjegyzem a rajzoló az összes településnél egységes, tehát fiktív pajzsot alkotott.
Az 1845-ös ünnepség okán a jászsági települések pecsétjeit és címereit rendezték, aminek a hatására a települések új pecsétnyomókat készítettek. Így lett Jászfényszarunak is címere a település régi jelképeit beemelve. A mezőváros új, immár címerrel ellátott kis és nagy pecsétnyomója 1846-ra készült el.
A címerpajzs és a korona megegyezik a Jászkun kerület 1746-tól használt címerpajzsával: Álló, csücskös talpú tárcsapajzs. A pajzs felett ékkövekkel díszített nyitott 5 ágú arany korona. A pajzs mellett stilizált indákból álló takaró látszik, ami feltehetően eredetileg is zöld színű volt. A pajzs pedig a magyar címerhez hasonló módon vörös színű.

a nagypecsét felirata:
* A’ FÉNYSZARUI JÁSZOK VÁROSI PECSÉTE * ~ 1846 ~

Képek: