Helytörténeti blog

Utcaneveink nyomában - Vajda János utca

Az utca az 1974-es osztással jött létre részben az egykori Ószőlő területéből. Az utcát ekkor nevezték el Vajda János újságíró, költőről. Vajda János (1827‒1897) Pesten született Vajda Endre és Veleczky Lídia gyermekeként. Tanulmányait Székesfehérváron és Pesten végezte. Példaképének Petőfi Sándort tartotta, ezért versírással is próbálkozott, valamint a vándorszínészetet is kipróbálta. 1846-tól gazdatiszti gyakornok volt. Mint a Pilvax kávéház törzsvendége részt vett az 1848.

Utcaneveink nyomában - Tompa Mihály utca

Az utca déli része 1791-ben már régóta létezhetett az északi része pedig még kertség volt. 1854-ben „Kis tet utcza” néven került rá a térképre. A 19. század második felében az utcát tovább folytatták északkeleti irányba egészen a Széchenyi útig. Feltehetően 1920 körül nevezték el József nádor utcának. Ez az elnevezés nagyon szerencsés volt, hiszen Habsburg József Antal főherceg (1776‒1847), mint Magyarország nádora, egyben a jászok és kunok főbírája is volt és igen nagy figyelmet szentelt a Jászkun kerületnek. 1805-ben Jászfényszarun is hivatalos látogatást tett.

Utcaneveink nyomában - Tiszavirág utca

Az utca a 20. század elején alakulhatott ki, de sokáig csak Alvég Újtelep volt a neve. Az utca nevet csak a rendszerváltozás után kapott, amikor a tiszavirágról (latinul: Palingenia longicauda) nevezték el. A tiszavirág neve kissé csalóka, hiszen nem egy növényről, hanem egy állatról van szó, ami a kérészek rendjébe tartozik. A 20. század elejéig Európa számos síkvidéki folyójában megtalálható volt, de mára csak a Tiszán és néhány kisebb hazai folyóban maradt fenn nagy számban.