Utcaneveink nyomában - Déryné utca

Az utcát 1974-ben nyitották meg az egykori Ószőlő területéből és Rajk Lászlóról nevezték el. Rajk László (1909–1949) kommunista politikus bel-, majd külügyminiszter volt. 2013-tól az utca új nevét Déryné Széppataki Rózáról kapta (1793–1872). Déryné Jászberényben született Schekenbach Rozália néven, hiszen édesapja a német származású Schekenbach József a város egyik patikusa volt. Édesanyja Ridl Anna -szintén német származású- volt. Szülőháza és az egykori patika helyén áll ma az OTP Bank fiókja. Dérynére itt emléktábla emlékeztet, illetve az utcát is róla nevezték el. A kis „patyikás Rózsi” -ahogy Jászberényben nevezték-, viszont már fiatalon Pestre került, hogy németül tanulhasson. Itt ismerkedett meg a színészettel. 1810-ben a magyar színtársulathoz szegődött és itt magyarosította a nevét Széppatakira. 1813-ban összeházasodott Déry Istvánnal, aki szintén színész volt. Bár innentől fogva Dérynéként emlegették, de boldogtalan házasságuk miatt Róza hosszú ideig külön élt férjétől. A pesti társulat megszűnte után vándorszínész is volt. A kolozsvári társulattal színészi és opera énekesi pályája is emelkedni kezdett. Színészi játéka több szép korszakot is megélt, de az 1840-es évekre már a kritikusok egyre inkább bírálták. 1847-ben visszavonult és visszatért a férjéhez. Déryné utoljára 1868-ban szerepelt színpadon. 1872-ben Miskolcon halt meg és ott is temették el. A híres primadonnára emlékeztet többek között a Herendi Porcelángyár híres Déryné porcelánszobra, illetve az 1951-ben elkészített Déryné című film is. (megtekinthető itt: https://videa.hu/videok/film-animacio/deryne.avi-YoNtn9AkULP8dTXf)

kép neve és forrása: Khollmann Károly metszete: Déryné Széppataki Róza
https://nagyasszonyok.blog.hu/2017/02/24/egy_emancipalt_no_aki_koldusken...

Képek: